Alapítvány

Lázár Bencéről

alapitvany Alapítvány

"Amikor tudod, érzed, hogy baj van! Talán korábban még sosem láttad és érezted ezt azokon az embereken, akiket a világon a legjobban szeretsz. Sejtettem, éreztem, de elhessegettem, hogy én, életerős fiatal miért kapok megint újra egy ekkora csapást és próbatételt az élettől? Megtanított küzdeni, valamit újra a nulláról felépíteni. Csak ülök a szobámban és meredten bámulok magam elé, velem, Lázár Bencével történik és csakis Én vagyok, aki legyőzheti. Isten azt várja el Tőlem, hogy folyamatosan küzdjek és harcoljak a céljaimért, álmaimért, magamért, a családomért, az életemért! Megalkuvás, és az okok, miértek kérdezgetése helyett inkább harcolok. Azért szánja nekem ezt, mert tudja, hogy Én megbirkózom vele és GYŐZÖK!" 

 Részlet Bence naplójából

"Az a legnagyszerűbb ember, aki a saját maga erejéből a legtöbbünk szívét magával ragadja."

Fiatalsága

Lázár Bence Kecskeméten született, 1991. 03. 21-én. Kerekegyházán járt óvodába és általános iskolába, majd Kecskeméten a Széchenyi István Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakközépiskolában folytatta tanulmányait.

5 éves volt, amikor édesapja kivitte egy meccsre, és attól a perctől kezdve csak a foci létezett számára. A labdarúgás alapjait Kerekegyházán sajátította el. Nagyon hamar kiderült, hogy különös érzékkel kezeli a labdát, nagyon tehetséges, mondhatni született tehetség.

Bence tehetségére felfigyelt egy lajosmizsei edző, aki éppen csatárt keresett csapatába, hogy indulni tudjanak a Svédországban megrendezésre kerülő Gothia kupán. Igy 2003-2006-ig Lajosmizsén ontotta a gólokat. A Gothia Kupán a B-ágon többek között Bence góljaival az I. helyen végeztek.

Számos belföldi és külföldi tornán vett részt csapatával, melyeken vagy a gólkirályi, vagy a legjobb játékosi címet általában be is zsebelte. Soha egyetlen edzésről sem hiányzott, ha esett, ha fújt, semmi nem számított, eltökélt szándéka volt, hogy NB1-es játékos legyen.

Pályafutása

2006-ban több NB1-es csapat is érdeklődött iránta, végül az Újpestet választotta. 17 évesen járt a holland Twente és az olasz Vicenza csapatánál is mielőtt profi szerződést kapott volna a fővárosi együttestől. Kezdetben az utánpótlás csapatoknál kapott lehetőséget, majd első NB1-es meccsén a Kaposvár ellen 2 gólt is szerzett, ami bravúros teljesítmény volt. A 2011-es tavaszi szezonban 13 mérkőzésen 8 gólt szerzett.

A 2010/2011-es bajnoki évben megkapta a 21 év alatti játékosok Puskás Ferenc-díját, 2014-ben pedig a Kerekegyháza Sportjáért kitüntetést.

Sajnos ezután sorozatos sérülések, műtétek, rehabilitációk következtek. 2013/2014-ben a Magyar Kupában négy gólt lőtt és tagja volt az Újpest győztes csapatának. 2014-ben kölcsönadták Nyíregyházára, de sajnos folyamatos láb és derékfájdalmai miatt abba kellett hagynia a profi labdarúgást.

Bencét aktív futballista időszaka alatt sokszor behívták a Sport TV Harmadik félidő című műsorába, ahol mindenki láthatta, hogy mennyire tájékozott és milyen óriási szenvedéllyel tud a futballról beszélni. Így, amikor 2014-ben felhagyott a focival a Sport TV-nél kapott szakkommentátori állást. Imádott a fociról beszélni, kedvenc csapatáról, a Barcelonáról leginkább.

Betegsége

Sajnos, 2015-ben kiderült, hogy súlyos beteg, az orvosok leukémiát diagnosztizáltak. Elkezdődtek a kezelések Budapesten a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Hematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályán, ahol folyamatos kezelést kapott több hónapos kórházi tartózkodással. Sajnos kiderült, hogy csontvelő transzplantációra lesz szükség, mely januárban meg is történt. Úgy tűnt hosszú ideig, hogy Bence meggyógyult, de sajnos a betegség újra és újra jelentkezett, mely kapcsán több, Magyarországon még elsőként kapott kezelést alkalmaztak. Végül egy újabb transzplantáció következett. Több hónappal ezután a negatív csontvelő vizsgálat ellenére, váratlanul szövődmények léptek fel, az intenzív osztályra került, ahol Őt 2018. február 22-én elveszítettük, szervezete feladta ezt az óriási küzdelmet.

Egy egész ország szurkolt, hogy Bence meggyógyuljon, megvívja élete legnagyobb meccsét. Mindent megtett azért, hogy ebben az óriási harcban felülkerekedjen a betegségén. Soha egyetlen percre sem adta fel!

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak

SZJA 1%


HÁLÁSAN KÖSZÖNJÜK ANNAK A 447 EMBERNEK, AKI ÚGY…